«

»

Gyémánt Angelika 7 éves – Debrecen

Kislányom, Angelika 3-4 hónapja járt már bölcsődébe, amikor mononucleosi fertőzést kapott. Előzőleg a gyerekközösség kórokozói újabb és újabb próbák elé állították immunrendszerét, de a mononucleosis fertőzés  teljesen leverte a lábáról. A tartós, magas láztól lefogyott, legyengült, és a vírusfertőzés következtében várható volt, hogy az immunrendszere akár féléven át gyengébben fog működni. Szerettük volna meggyorsítani a felépülését, ezért elkezdtük neki adni a szőlős ALVEO-t. A hatása meggyőző volt. Étvágya, hangulata rohamosan javult, nem betegeskedik. Pedig újabb próbatétel volt az óvodakezdés, de ekkor is bizonyított az ALVEO! Míg a többi gyerek már a beszoktatás ideje alatt “megismerkedett” az új vírusokkal, baktériumokkal, Angelika folyamatosan járt oviba.

Elvétve ugyan Őt is utoléri egy-egy vírus, ekkor belázasodik, de reggelre mintha mi sem történt volna, az immunrendszere még a fertőzés kezdetén visszaveri a támadást.